Reni és Dani - Esküvői Dj és Élőzene referencia

Reni és Dani

Kedves Retroparty!

Szavakkal nem is lehet igazán kifejezni mennyire hálásak vagyunk! Életünk egyik legjobb döntése volt, hogy titeket, azon belül is Ferit választottuk Dj-nek a nagy napunkra. Feri minden kérésünket úgy teljesítette, ahogy azt megálmodtuk vagy még annál is jobban. 🙂 A szertartás hangosítása is nagyon fontos és óriási biztonság érzetet nyújtott, hogy előre megbeszéltünk minden dalt, részletet, forgatókönyvet és nyugodtan átadhattuk magunkat a pillanatnak. Különleges kérésünk is volt, hiszen a fogadalmunk egy részét dalban énekeltük el egymásnak, amit Feri szintén magas szinten és a legflottabbul oldott meg nekünk. A buli részéről pedig szerintem mindent elmond a 70 fős násznépünk egyhangú véleménye: “Ez a DJ valami elképesztő volt! Már levegőt sem kaptunk, de az táncolnunk kellett, mert egymás után olyan szuper zenéket nyomott, hogy az embernek nem tudott leállni a lába! FERGETEGES BULI VOLT! “. És ezt mi ifjú pár is pontosan így éreztük. 🙂
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN, sosem fogjuk elfelejteni ezt a csodás napot!

Esküvői djEsküvői dj és őlzene esküvőreEsküvői dj árajánlatkérés