Mitől lesz jó hangulatú a buli?

Esküvői Dj és Élőzene - Retroparty.hu

Elérkeztünk egy eléggé összetett és nehezen általánosítható témához. Engedjétek meg hogy megosszuk veletek a tapasztalatainkat amiket több száz esküvőn szereztünk, a legkülönbözőbb helyszíneken és bátran mondhatom hogy igazán vegyes vendégsereg mellett. Az alap elképzelés minden párnál aki esküvőt tervez az hogy a meghívott vendégek jól érezzék magukat, utána sokáig beszéljenek még arról hogy jó hangulatú volt az esküvő. Szerintünk ahhoz hogy ez maradéktalanul sikerüljön sok mindennek kell gördülékenyen működnie az esküvő alatt.

A megfelelő szolgáltatók kiválasztása:

Mindenki kb. ismeri a meghívott vendégei igényét, szokásait és azt hogy mit szeretnek. Ennek tükrében érdemes mérlegelni a szolgáltatók választásánál. Ha több az idős, vagy a vidéki hagyományos esküvőt látott vendég akkor mindenképpen vőfély kell, és zeneileg inkább a mulatós, hagyományos vonal felé kell menni. Ha fiatalabb a csapat, akkor nekik már ciki lehet egy vőfély, ott érdemes ceremóniamestert választani és zeneileg is modernebb irányban gondolkozni. Ha az alapok rendben vannak, akkor a vendégek is jobban el tudják engedni magukat, jobban várják az estét és a táncos részét az esküvőnek.

Esküvői Dj és Élőzene - Retroparty.hu
Esküvői Dj és Élőzene – Retroparty.hu

Zenei kérések és kívánságok:

Ez egy óvatosan kezelendő része az esküvői bulinak. A legfontosabb hogy egy ilyen rendezvényen a lehető legtöbb embert szeretnénk megmozgatni, szeretnénk ha jól éreznék magukat. Viszont egy esküvőn a vendégek összetétele nagyon vegyes, szinte lehetetlen olyan zenét játszani ami mindenkinek végig tetszik. Ezért arra kell törekedni hogy minden vendég találjon az este folyamán olyan zenét a kínálatban amire igazán jól tud szórakozni. A párnak lehet egy zenei elképzelése az esküvő előtt, ezt meg is beszélheti a zeneszolgáltatóval. Viszont senkinek nem ajánljuk hogy nagyon szabályozzák ezt, és megkössék a zeneszolgáltató kezét. Főleg a slágeresebb, bulizósabb zenéket nem érdemes letiltani mert biztosan fogja valaki kérni az este folyamán. Ebből rengeteg félreértés származhat, illetve a vendégeitek szemében rossz emlék maradhat ha nem szólt az ő kedvence.

Táncoljatok végig az este folyamán, kérjetek fel mindenkit:

Sok esküvőn voltunk már, és nyugodtan állíthatom hogy azok sikerültek a legjobban ahol a vendégek érezték hogy a párnak fontos hogy eljöttek, és ezt éreztették is velük. A buliban úgy tudjátok összetartani a csapatot ha az ifjú pár szinte végig táncol és mindenkit felkér, mindenkivel beszél pár szót. Ez nagyon pozitív és a vendégek érzik hogy törődtök velük.

A bulinak van egy képzeletbeli íve:

Fontos tudni hogy az esküvőn lévő vendégek nem minden esetben táncos lábú, szórakozni vágyó emberek. Ez így van jól, mindenki különböző. Sokan nem bírnak több órát folyamatosan egyhuzamban táncolni. Ezért nem kell megijedni ha éppen az esküvőn nem táncol mindenki, vagy csak páran lassúznak. Ennek is megvan a szerepe, a zeneszolgáltató lehet hogy így hagy egy kis pihenőt a következő bulis blokkig, ahol már sokkal többen fognak felállni táncolni.

Esküvői djEsküvői dj és őlzene esküvőreEsküvői dj árajánlatkérés